2013. február 19., kedd

Gyerekülés


Gyerekülés választása előtt tisztában kell lenni azzal a ténnyel, hogy ezt az eszközt nem azért kell megvásárolni és alkalmazni, mert a KRESZ előírásai köteleznek rá, hanem mert valóban sokkal nagyobb biztonságot nyújt a gyermek számára, mint a néhány évvel ezelőtti lehetőségek.

Gyerekülés tekintetében is nagyon nagy a minőségi különbözőség, ebből adódóan ár szempontjából is igen nagy a szórás. Éppen ezért érdemes a gyerekülés kiválasztására nagy hangsúlyt fektetni.


A gyerekülés csoportjai


A 0/0+ jellel ellátott gyerekülés típus, hétköznapi nevén a babahordozó, mely kizárólag újszülött számára alkalmas. Hozzávetőlegesen egy éves korig használható, ám elsősorban súly szerint kell meghatározni, ami maximum 10 kg-ot jelent. A nagyobb növésű babák esetében ezt a gyerekülés típust akár már 8 hónaposan kinőheti a baba.

Másik jó megoldás, ha hosszabb időszakra szeretnénk eszközt találni az újszülött számára, a 0/1 jellel ellátott gyerekülés, mely hozzávetőlegesen négy éves korig, egészen pontosan 18 kg-os súlyig használható. Itt már óriási árkülönbségek adódhatnak, 13 ezer forinttól 100 ezer forint fölé is mehetnek az árak. Az ár általában jó irányadó minőség tekintetében, ezért érdemes nem pont a gyerekülés típusán takarékoskodni.

Amennyiben eredetileg babahordozót használtunk az újszülött utaztatásához, akkor a következő gyerekülés az 1-es jellel ellátott típus, mely 9-18 kg-os súlyig használható. Ám ha olyan volt az első eszköz, melyet kb. négy éves korig használtunk, akkor a következő gyerekülés a 2/3 jellel ellátott típus lesz, ami 15-25 kg-os súlyig használható.

Vannak olyan univerzális eszközök, melyeknek jele 1/2/3. Ezek 9-36 kg-os súlyig használhatók. Elméletileg amikor a babahordozót kinövi a csecsemő, akkortól kezdve lehet ezt a típust használni egészen 36 kg-os súlyig, tehát amíg szükség van gyerekülés használatára. Azonban ez elég lényeges kérdés, hogy valóban eléggé biztonságos-e egy ilyen univerzális darab. Valóban képes-e megóvni egy egy éves csecsemőt és egy 12 éves gyermeket is ugyanolyan mértékben? Bár igen praktikusak és nagyon bő választék áll rendelkezésre ebből a típusból, de nagyon meg kell gondolni, hogy mire esik végül a választás.


Nemzetközi előírások


Elsősorban azok számára nagyon fontos a sorozatszámok alapos vizsgálata, akik használt gyerekülés vásárlásán gondolkodnak. Bár valóban igaz, hogy a használt eszközök jóval olcsóbbak, ám figyelembe kell venni azt a tényezőt, hogy az elmúlt években változtak az előírások.

A sorozatszám egy narancs színű címkén található a gyerekülés külsejére ragasztva. Amennyiben ez 03 vagy 04-gyel kezdődik, akkor az a gyerekülés minden szempontból alkalmas gyermek utaztatására. Azonban, ha a sorozatszám 01 vagy 02-vel kezdődik, akkor az egy korszerűtlen típus. Nem csak veszélyes, de tilos is a használata.

Ezek a számok valójában azt jelzik, hogy mennyire korszerű egy gyerekülés. A folyamatos kutatásnak és tesztelésnek köszönhetően egyre jobb minőségű eszközök kerülnek forgalomba, melyek anyagminőség és rugalmasság szempontjából már sokkal jobbak, mint a néhány évvel ezelőtti modellek, ebből adódóan sokkal nagyobb biztonságot nyújtanak egy gyermek számára egy baleset alkalmával, mint egy régebbi típusú gyerekülés.

Miután az összes számadatot egyeztettük, majd megterveztük, hogy a gyermek élete során hogyan történjen a gyerekülés váltása, akkor jöhetnek a kellemesebb kérdések, hogy milyen színű vagy mintázatú legyen az adott gyerekülés. Nagyon rossz ötlet ezeket a tényezőket a biztonság és a kényelem elé helyezni.